Sajnos igen alulmotivált vagyok bejegyzésügyileg, pedig lenne miről írni, elég sokminden zajlik most körülöttünk. Népszerű az ovis csoport, sokszor szolgálunk, jó történeteket veszünk, újakat énekelünk. Csak épp én vagyok lusta felpakolni ide a hasznos dolgokat :(
Csak egy kis dolog ízelítőül. Most épp Mózes történetét vesszük és a tíz csapást képekkel illusztrálva tanultuk meg. Úgy kell elképzelni, hogy a gyerekek félkörben ülnek az éppen történetet mondó bibliakörös óvónénivel szemben, és a hátunk mögött pedig a falon van az a rész, ahol az énekek találhatóak képekkel illusztrálva (erről majd később, mert még mindig félkész állapotban van) - viszont volt még egy kis szabad hely a falon, így a hátunk mögött ott van ez a kép:

A tíz csapás szépen, sorjába szedve, aminek az az eredménye, hogy a gyerekek jobban tudják, hogy mikor melyik csapás jön, mint azt egy átlagos gyülekezeni tag ;) Fénymásoltam a képeket, a gyerekek színezték, a nagyobbak körbe is vágták és együtt ragasztottuk fel a falra szépen, egyesével. Azóta is ott van, pedig már túl vagyunk a csapásokon :)
Nézelődtem a gyerekszobán és találtam egy nagyon jópofa mobilt, ami szerintem alkalmas lehet bibliaköri terem díszítésére és egy-egy bibliai történet illusztrálására is.

Idén nem vagyok formában dekorációügyileg, a jelenléti ív is félkész állapotban van szeptember óta. Vízivilágot terveztem, halak, vízicsikók, kagylók, minden, ami csak megtalálható a vízben. Eredetileg hínárokat és halak szájából távozó buborékokat is alkottam volna, hogy szebb legyen a kép. A szekrényenben készen áll két darab hínár és 20-30 buborék, de a falig még nem jutottak el. Természetesen már több vízi állat van a falon, mert több a gyerek, ez az első fotó, azóta viszont nem készül több, mert annyira nem vagyok büszke most a látványra :(

Az idei karácsonyunk eléggé kutyafuttában sikerült. Nem is én tartottam volna az alkalmakat, de ovónénitársam váratlanul megbetegedett, így nem sok időm jutott a felkészülésre, dekorációra, szemléltető eszközökre pedig még kevesebb. Így jött az ötlet, hogy idén legyen a gyerekek dolga a dekoráció ;)
Hoztam színezőket és minden adventi vasárnapon újabb példányok kerültek fel a falra, az énekfa helyére, ahogy haladtunk előre a történetben. Persze fotózni megint nem sokat fotóztam és azok sem lettek jók, de azért kettőt megmutatok:


Idén ez lesz a harmadik ének, amit a gyerekekkel karácsonykor fogunk énekelni. Régebben már énekeltük, de elég régen, mert összesen csak egy kislány emlékezett rá a régi szép időkből - és ő sem fiatal már ;)
Karácsonyi harangok (klikk a letöltéshez)
Karácsonyi harangok,
vígan harangozzatok
karácsony napján.
Hadd tudják meg mindenütt,
Jézus Krisztus földre jött,
megszületett!
Azért jött, hogy megmentsen,
bűneimet elvegye,
úgy szeretett.
(nem tudom, mi van most a gépemmel, de nem tudtam rendesenjpeg-et felölteni és beilleszteni)
Gyermekek, jöjjetek, Betlehemről fogunk szólani!
Ó, mi szép történet, Amit fogtok mostan hallani!
Jöjjetek, jöjjetek, jöjjetek hát,
Szívetek, szívetek adjátok, Adjátok át!
Egy éjjel, nagy fénnyel, Betlehem városához közel.
Megjelent egy angyal Istentől e kedves szép hírrel:
"Hirdetek, hirdetek nagy örömet,
Messiás, Messiás most született, Most születetett!"
Pásztorok, voltak ott, Kik hallották ezt a drága szót,
S futottak meglátni Betlehembe a nagy Megváltót.
Ott feküdt, ott feküdt jászolban Ő,
Mint szegény, mint kicsiny Üdvözítő, Üdvözítő.
Idén szeretnénk a gyerekekkel beújítani énekeket, úgyhogy ma már el is kezdtük tanulni az egyik újat, két hét múlva pedig mégegy újat és énekelünk majd karácsonykor egyet-kettőt a régiek közül is.
Ma ezt gyakoroltuk. Sokkal jobban ment a gyerekeknek, mint számítottuk - nemhiába, nagyok ők már, nem nehéz ez nekik ;)
Megszületett Betlehembe'
Isten drága Szent iIa,
Elhagyta a mennyet értünk,
A megváltást vállalta.
Ó a betlehemi jászol,
Benne Isten Gyermeke,
Szívembe is jöjj, Úr Jézus,
Szüless meg benne!
Kisgyermekek drága szíve
Zeng ma szép halleluját,
Szívünk teljes öröméből
Köszönjük a megváltást.
Ó a betlehemi jászol,
Benne Isten Gyermeke,
Szívembe is jöjj, Úr Jézus,
Szüless meg benne!
(az ének a Kicsiny kis fény című gyermekénekeskönyvből származik)
Egyszerű ovis adventi ének az 'ég a gyertya ég' dallamára.
Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
szíveinkből a szeretet
ki ne aludjék.
Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
szívünkből a rosszaság is
kitakarodjék.
Ég a gyertya ég,
nő a fényesség,
sötét Földhöz a fényesség
egyre közelébb.
Ég a gyertya ég,
az adventi négy,
azt lobogják, azt hirdetik:
Jézus üdvözlégy!
Volt egy ének az én gyerekkoromban, amit minden évben elénekeltünk az adventi vasárnapok délellőti istentiszteletén. Megunhatatlan volt.
Mivel elég rossz lett a kép minősége, vacakol a szkennerem, így mellékelem a szöveget is, hátha több infót ad így ;)
(a kép lementve azért ennél nagyobbnak és jobban látszik)
Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog az első gyertyaláng.
Karácsonyt várva lázban a Föld
Isten gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!
Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog már két gyertyaláng.
Ha zörget Jézus, jól figyelj, ám
Betér a szívünk ajtaján.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!
Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog már három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!
Adventi hírnök, friss fenyőág
Lobog már négy kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus, visszajön még,
Újjá lesz akkor Föld és Ég.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pályázat, amit már nagyon vártunk. Ám a pályázat határidejéről többen lecsúsztak, így meghosszabbítottuk azt, úgyhogy most hogy itt a szeptember, az új, hűsítő évszak kezdete, az iskola és az újrakezdés időszaka, megint lehet újult erővel írni verseket és dalokat a pályázatra, hátha így valami nagyot alkothatunk közösen.
A feltételek a régiek és a versekesdalok.freeblog.hu-n olvashatóak.
Engem szeret Jézusom
Bibliámból jól tudom
Mind Övé a kisgyermek
Erőt ád a gyengéknek
Úgy van, Ő szeret
Ő szeret nagyon
Úgy van, Ő szeret
Igéjéből tudom.
Kis telefonom van nekem: két összetett kezem!
Mit lenn a földön mondok el, Megváltóm hallja fenn.
Ha hívom Őt, Barátomat, Ő mindig válaszol.
Felhangzik már: „Halló, halló!” S a szívem hallja jól.
Csingilingi, csingiling, szólj, kis telefon!
Összekulcsolom kezem, s felhívom Jézusom.
Nos, akkor most az van, hogy az oldalsávban elhelyeztem egy szavazást, ami arról szól, hogy mi is legyen itt, a blogban. Tessék szépen szavazni (légyszi-légyszi), hogy okosabb legyek. A szavazást érdemes görgetni, úgy újabb opciókra derül fény ;)
Ha pedig ezek között sem találsz olyat, amire szerinted szükség lenne, akkor írd meg, kérlek, kommentben.
Köszi minden egyes névtelen szavazatot is ;)
Update: ha ünnepekre szavazol, írd meg ide légyszi, hogy melyik ünnepre gondoltál! köszi!
Múlt vasárnap megvolt a bibliaköri évzáró. Mint már említettem korábban, az Erények és értékek című könyvből merítettem ötletet, legtöbb helyen az igevers is onnan származik, a szövegeket pedig igény szerint testreszabtam, vagy teljesen átírtam.
Az igeverseket nem a gyerekek mondták, hanem egy nagyon kedves lány segített nekem a gyülekezetből.
ÉNEK: Jézus nagyon szeret, a barátom lehet…
Barátság
„Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (János 15:15)
Isten a barátunk szeretne lenni, hogy jó tanácsot adjon, és a közelünkben legyen, amikor a segítségére van szükségünk.
A barátság fontos, és este amikor imádkozom, hálát fogok adni Istennek a barátság ajándékáért és azért, mert …a barátom lehet.
Segítőkészség
„Vigyázzatok, hogy senki ne fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt.” (Tessz. 5:15)
Amikor elhatározzuk, hogy valakiért teszünk valamit, tegyük örömmel. Ez segíti őt abban, hogy lássa, számíthat ránk. Fontos, hogy mások számíthassanak ránk, még ha ezért néha abba is kell hagynunk kedvenc játékunkat.
Azt hiszem, holnap segítek Anyának és szó nélkül elpakolom az összes játékomat.
Alázat
„Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíden és szamáron ülve, igavonó állat csikóján.” (Máté 21:5)
Egy királytól szokatlan, hogy szamáron lovagoljon, általában díszes kocsiban szállítják. Ez a király azonban különleges: Ő a békesség királya. Ez a király eljött, és köztünk élt, nem voltak kiváltságai. Olyan alázatos volt, mint senki más a Földön.
Békesség
„Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.” (Máté 5:9)
A békesség egy nagyon törékeny valami. Nagyon kell erősen kell figyelni arra, hogy mit teszünk, ha azt szeretnénk, ha a világ békés és boldog legyen. Isten szereti a békességet.
Szorgalom
„Édesen alszik, aki dolgozik, akár keveset, akár sokat eszik.” (Prédikátor könyve 5:11)
Szépség
„Ha látom az eget, kezed alkotását, a Holdat és a csillagokat, amelyeket ráhelyeztél, mondom, micsoda a halandó, hogy így törődsz vele?” (8. Zsoltár 4-5.)
Amikor körbenézek, látom a fák, (a virágok), emberek és állatok szépségét. Felnézek (az égre), a felhőkre és a napfényben fürdő tájra. Este meg a Holdra és a csillagokra. Isten olyan hatalmas, hogy ezt a csodálatos világot (mindössze) hat nap alatt megteremtette!
ÉNEK: Isten, teremtette, Isten teremtette…
Engedelmesség
„Noé meg is tett mindent, úgy járt el, ahogyan Isten megparancsolta neki.” (I. Mózes 6:22)
Noé készségesen engedelmeskedett, és Isten megjutalmazta.
Ha Noé is engedelmes volt, azt hiszem, én is az leszek. Ha hív Anyu, azonnal repülök/sietek hozzá, nem kell kétszer mondani.
Megbízhatóság
„…legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem…” (Jakab 5:12)
Amikor valaki megkér minket valamire, jól gondoljuk meg, mielőtt „igent” vagy „nemet” mondunk. Csak azt mondjuk, amit komolyan gondolunk. Fontos, hogy az emberek tudják, hogy számíthatnak ránk.
Reggel Apa megígérte Anyának, hogy ma fényképezni fog. És apa megbízható ember, most is ott fényképez.
Nagylelkűség
„Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben.; aztán jöjj, és kövess engem.” (Máté 19:21)
A nagylelkű ember az, aki gondol másokra, aki úgy segít, hogy nem vár viszonzást.
Azt hiszem, holnap nagylelkű leszek, és mindenkinek megengedem, hogy játsszon a kedvenc pónimmal.
Megbocsátás
„…bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” (Máté 6:12)
A héten az oviban sokat játszottunk a homokozóban. A barátom/barátnőm egy szépséges várat épített. Én megbotlottam és véletlenül leromboltam a várat. Ő azt mondta, nem lesz többet a barátom. Anya mindig azt mondja, ilyenkor bocsánatot kell kérni és elmondani, hogy nem direkt csináltam.
Bocsánatot kértem és ő megbocsátott, úgyhogy most megint barátok vagyunk.
Olyan jó, hogy Isten megtanította Anyának, hogy a megbocsátás fontos és Anya ezt nekem is megtanította.
Hála
„Éneklek az Úrnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak leszek.” (104. Zsoltár 33 vers)
Tegnap tökfőzelék/spagetti/akármi volt ebédre, de megmondtam Anyának, hogy én azt nem eszem meg. De ő csak azt mondta, hogy hálás lehetek, hogy ilyen jókat ehetünk, amikor másoknak nincs mit enniük. Sőt, Apa azt mondta, azért is hálásak lehetünk, hogy van nekünk Anya, aki elkészíti nekünk a vacsorát. Misi bácsi pedig azt szokta mondani, hogy hálásak lehetünk Istennek, hogy ő a nap minden percében velünk van.
ÉNEK: Kicsiny kis fényemmel…
Találtam egy érdekes kezdeményezést, be is másolom ide egy részét:
"Év elején londoni buszokon a következő hirdetés jelent meg: Probably there is no God, now stop worrying, enjoy your life! (Valószínűleg nincs Isten, hagyd abba az aggódást, élvezd az életed!) A kampány folytatódott más városokban is. Nézem a reklámot, oké, nem kell aggódnom, élveznem kell az életem, minden reklám erről szól. Az egészséges, a stresszmentes életről, a wellnessről, a megnyugtató befektetésekről. Az élvezet, a „légy laza” kultúrájáról. Ma mindent élvezni kell, a kólától az időjárásig, az utazásoktól a sportig. Szinte nincs márka, amit ne ezzel adnának el. De hogyan kerül Isten egy üdítőreklámba? Mi köze az élvezet vallásának Istenhez? Nincs Isten, enjoy Cola? Nincs Isten, enjoy the weather (sportreklám)? Talán valami kutatás kimutatta, hogy az istenhit miatt fogy kevesebb kóla vagy cukorka? És a cégek elhatározták, hogy véget vetnek ennek? Vagy nem elég az élvezet vallásának termékekkel való, napi egymilliárd másodperces hirdetése, még külön is mondják, hátha nem értjük?
A fenti gondolatok támogatására kampány indítottunk június elejétől, Budapesti buszokon és villamosokon a következő szöveggel. „Ha nem lenne Isten, akkor kellene igazán aggódnunk!” Mindezt folytatni szeretnénk előbb vidéki városokban, majd Londonban is. A kampányunk célja, hogy felhívjuk a világban lévő értékválságra a figyelmet, arra, hogy az élvezetek üres hajszolása sok embert hagy magányosan és céltalanul. Kérjük, hogy amennyiben lehetősége van, támogassa céljainkat."
Bővebb információ a hanemlenne pont komon
Itt a nyár (na nem mintha ez az időjárásból látszódna ez egy kicsit is), jönnek a mennyegzők sorra. Íme egy aranyos kis vers, amit gyerekek szavalhatnak az ifjú párnak:
Moldován Vilmos: Egy kislány esküvői kívánságai
Eme napon én is jövök
megosztani az örömöt.
Néktek mostan ezt kívánom ,
segítsen az Isten s áldjon,
hogy naggyá nőjjön hitetek
s eggyé legyen szívetek.
(Anna), most hozzád szólok,
legyen boldog a te sorsod,
könny helyett vidám virágok
szórják be a kis világod.
Légy szerény és engedelmes,
hibákkal szemben türelmes,
s ha férjed szívén seb fakadna,
kezed legyen balzsam rajta.
(Péter) bácsi, kérlek téged,
támogasd a feleséged,
légy jóságos és megértő,
szenvedj Vele, ha szenved Ő,
óvjad, szeresd, s védd a léptit,
hogyha bánat s könnyek tépik,
Tedd boldoggá, segíts néki,
Isten ezt kedvesen nézi...
Végezetül azt kívánom,
teljesedjen minden álom,
mit boldogan álmodtatok,
s győzve szálljatok mint sasok.
Az Isten legyen veletek,
s szeressetek, szeressetek.
Barátnőmnek köszönhetően olyan dolgokra leltem, amihez ragaszkodni fogok, hogy előbb-utóbb a birtokomba kerüljenek. Zsibvásáron mutatott egy eladót*, akinek fantasztikus termékei vannak.
Nekem ilyen KELL :)
vagy ilyen:
Szerintem ezek nagyon jópofák és hasznosnak is tűnnek, gyorsan csak bele kell dobálni a dolgokat és már rend is van :) Ez a bibliakörben is jól jönne, mert mindig TÚL gyorsan kell elpakolni és TÚL sokáig tart ;)
Idén nyáron bútorcserét szeretnék a bibliakörben (épp itt az ideje, ugyanis jelenleg SZTK-ból kiselejtezett kartonozó szekrényben tartjuk a cuccaink felét, a másik felét pedig olyan szekrényekben, amik már Apu idejében is megvoltak), és egy-egy ilyet simán el tudnék képzelni ott, sőt, a fiókokra is lehetne ilyen aranyos állatfejeket festeni.
Biztos nagyon fog örülni az asztalos, akinek leadom majd a terveimet, de megígérte a lelkipásztorunk, hogy ha leadok neki terveket az általam megálmodott bútorokról, akkor azt megkapom. Azért megpróbálom majd visszafogni magamat - bár szerintem ennek a bútornak semmivel sem bonyolultabb az elkészítése, mint bármelyik másiké, a nehéz rész úgyis rám vár: az állatfejek felpingálása.
*becsszóra nincs semmi közöm az eladóhoz, nem érdekből linkelek, hanem mert tetszik tőle sokminden
Nemsokára évzáró, és ha évzáró, akkor mi is készülünk valamilyen szolgálattal. Idén az "Erények és értékek" című könyvből fognak a gyerekek egy-egy fejezetet elmondani. De erről majd később, most inkább a könyvről pár szó:
(nem találtam a neten értelmes képet a könyvről, úgyhogy lefotóztam - ez sem túl jó, de legalább ha rossz kép, akkor legyen az én rossz képem)
„Vidám játékok, foglalkozások és elgondolkodtató kérdések 52 hétre, segítség a gyermekek nyitott, barátságos személyiségének kibontakozásához
Öröm, barátság, megbocsátás, szeretet, bátorság, közösségvállalás, tisztesség, egyenesség, hála… Ez a könyv sorra veszi azokat az alkotóelemeket, amelyek szükségesek a boldog, bölcs és elégedett ember, a kiegyensúlyozott személyiség, a határozott gondolkodás és tiszta lelkiismeret kialakításához. Az Erények és értékek változatos pedagógiai eszközöket ajánl a nevelőknek ahhoz, hogy a gyermekek felismerjék az emberi értékeket. Az egyes fejezetek bibliai szakasszal és rövid elmélkedéssel kezdődnek, majd bevonják a gyermekeket a foglalkozásokba és játékokba, melyek serkentik alkotóképességüket és bővítik ismereteiket. A könyv 52 fejezete az év minden hetére kidolgozásra javasol egy erényt vagy értéket, amely a gyermekek mindennapi élményeivel függ össze. Ez egy olyan könyv, amely sok-sok ötletet ad a szülőknek, tanároknak, hitoktatóknak, és ugyancsak sok játékot ad a gyermekeknek.”
Nagyon aranyos kis könyv, vannak fejezetek amik szerintem inkább a legkisebbeknek valók, de akad olyan is, ami inkább a nagyobbaknak. Mondjuk szerintem került bele olyan is, ami a gyerekeket nem biztos, hogy lenyűgözi, de összességében véve pozitívan értékelném a könyvet ;)
Plusz előny, hogy jó a fordítás - nálam ez sarkalatos kérdés, mert túlérzékeny vagyok a rossz fordításokra. Spanyol a könyv eredetije, talán onnan könnyebb magyarosra fordítani a szöveget - nem tudom, egy szót snem beszélek spanyolul. A rajzok fantasztikusak, felnőttként is tetszenek, a gyerekeknek is bejött és nagyon kifejezőek és gyerekszerűek, nem olyanok, mint sok illusztráció a könyvekben, amik a hetvenes évekből vagy még régebbről maradtak ránk és inkább rémisztőek, mint csalogatóak.
Egy egy témával két oldalon foglalkoznak, le is fotóztam a "Hit" című fejezetet (a könyv nagy hátránya, hogy pont nem tudom beszkennelni, mert pont nem fér be. De ezt leszámítva pont jó a könyv :)